Hű, régóta nem írtam semmit ide, pedig lett volna bőven mit. Többször is nekirugaszkodtam, de valahogy mindig rá kellett jönnöm, hogy nem vagyok jó élménybeszámolók írásában. Úgyhogy a sok piszkozat helyett íme egy rövid összefoglaló:

Augusztus:

Végre befejeződtek a Crysis Warhead munkálatai, így Dé elmehetett szabira (hurrá). Így augusztus utolsó hetét Esz és Dé Amszterdamban töltötte (no itt buktam be a blogolást először: egy hét amszterdami élményt leírni nem sikerült - higyjétek el, megpróbáltam). Rengeteg mindent láttak, folyótorkolatot a levegőből naplementekor, vicces holland házakat, vöröslámpás negyedet, Darth Vedert, Van Gogh festményeket (Dé végre talált olyanokat, amik tetszenek is neki), Rembrandt híres Éjszakai őrjáratát (mind a festményt, mind pedig egy szoborcsoport megvalósítást), iszonyú zöld mezőket birkákkal, szélmalmot, Északi-tengert Scheveningnél, ráját, cápát, piranhát, bohóchalat, teknőst, csikóhalat. Kibicikliztek a tengerpartig Amszterdamtól Haarlemen keresztül, fagyoskodtak a parton, nomeg persze össze is vizezték magukat. Vásároltak szürreális játékboltban és virágpiacon, ettek füstölt heringes szendvicset és ittak mentateát. És még ki tudja mi mindent. Összesen több mint ezerkétszáz kép készült, melyek közül a tervek szerint kerül is fel valami nyilvános helyre egy válogatás. Egy biztos: Amszterdamra nem elég egy hét, úgyhogy oda mindenképpen vissza kell menni.

Szeptember:

Ó, igen, szeptember első hétvégéjét a Balatonnak szentelték. És nem hiába. Az idő gyönyörű volt, Esz és Dé úgy barnultak a napon, hogy öröm volt nézni. Az erős szél miatt hatalmas hullámokkal kellett megküzdenie (vagy ha nem akart küzdeni, hát kötelező volt élvezni :) annak, aki fürödni akart a tóban.

Szeptember közepe-vége felé volt egy "fergeteges release party", majd Dé Balatonalmádiba utazott, hogy megnézze volt gimnáziumának 20. évfordulős rendezvényeit (ahol nem találkozott senkivel, mert a hétvégi programokra már nem tudott maradni).

20-án Békéscsabára utazott kollégája és nagyon jó barátja esküvőjére. Nagyon szép helyen volt az egész megrendezve, és Dé jól érezte magát a szolíd, hangulatos lagzin. (Ezen a ponton eredetileg készült volna egy bejegyzés, hogy a krónikus szinglik kivételével mindenki megnősül meg gyereke születik körülöttem, de végül úgy döntöttem, hogy megkímélem az olvasót az ilyesfajta nyavalygástól).

Szeptember utolsó hétvégéjén egy japán hölgy és uriember kíséretében Esz és Dé felmentek a János Hegyre fogaskerekűvel, ott gyerekvasutaztak, Erzsébet kilátóztak. Eddig klisé, de a libegővel való leereszkedés viszont mind a japán, mind a magyar, mind pedig az egyéb keverék kirándulókat lenyűgözte. A napot lángosozással zárták.

Ennyi...

És akkor irány a Vörös tér. Az aluljáróban utcazenészek: valójában egy komplett kamarazenekar Vivaldit játszott. Aztán jöhetett az ökörködés, fénykép a Vörös téren Lenin mauzóleummal, hagymakupolával meg csak úgy. Aztán meg haza. Nem volt nagyon ismerős a környék, apuék már jóval azután költöztek oda, hogy én utoljára a városban jártam. Nagyon aranyosan felújított és berendezett kis lakás: a kisebbiket választották, mert a gépkocsival való közlekedés borzalmas Moszkvában (pedig ott nem sajnálják az aszfaltot a házak közé, kemény soksávos utak szelik keresztül a várost, ahol a leleményes orosz autósok még be-beszúrnak extra sávokat is :), így akár napi pár órát is megtakaríthatnak munkahelyi közlekedésen(!). Este pedig nagy örömvacsora (közben húgom és mostohám is csatlakozott - nagyon örült nekem mindeki, ami különösen jól esett) egy déli (örmény, grúz, stb.) témájú vendéglőben. Élő zene és tánc, szomszédos asztalnál ittas hölgyek/lányok csapata, nem restek beszállni a népitánc performanszba sem - meglehetősen egyedi (kicsit komikus) élmény. Úgy éreztem, gyorsan esteledik - nyilván az időeltolódás is közrejátszott. Azért még pár gyors esti fénykép az ablakból belefért. Csak késő éjjelre sikerül nyugovóra térni, pedig másnap korán kelés - jön a móka.

Legalábbis azt hittem, hogy az lesz. Kőkemény munkával telt a nap, pörgés volt gyakorlatilag reggel kilenctől ötig - folyamatosan - el is fáradtam bele rendesen. És hogy mi történt ez alatt? Érdekes emberekkel találkoztam, akik érdekes kérdéseket tettek fel (elég sok olyan volt, amire nem számítottam), melyekre meglehetősen béna válaszokat adtam, borzasztó "oroszsággal, az előzetes felkészülés csak minimális segítség volt. Oké, a végére egész belejöttem, csak addigra meg elegem lett.

(Azóta volt szerencsétlenségem olvasni azon fórumokat, ahol emberkék fikázzák a "produkciómat" - némileg jogosan :S Ez az a kategória, amikor lehet mentegetőzni, de senkit nem érdekel... Ez van, túltettem magam rajta, majd ők is túlteszik magukat :)

Szóval örültem, amikor vége lett, lehetett menni bulizni megint, bajor étterembe sétálva a Moszkva folyó fölé újonnan felhúzott gyaloghídon keresztül, melyről rá lehet látni a Gorkij parkra. Este még tüzijátékba is botlottunk hazafelé. Nagyon jól esett a családom ottani felével társalogni, valahogy olyan ritkán van rá alkalom :S

A nap brutálisan gyorsan múlt el, és másnap budapesti idő szerint hajnali háromkor kellett kelnem, hogy rendezzem a szállodai dolgokat és kiérjek a reptérre. Az egész egyszerre volt nagyon jó és borzalmasan értelmetlen. Egy dologról meggyőződtem: valahogy el kell mennünk Moszkvába hosszabb időre, és lehetőleg nem újabb tizenegy év után.

Felismervén egyedi adottságaimat és helyismeretemet, a Cég július végén (nem is annyira) titkos bevetésre küldött Moszkvába. Mondanom sem kell, rendkívül izgatott voltam, hogy hosszú idő után (lásd a cím) újra láthatom az orosz fővárost. Amire azonban nem számítottam, hogy az oroszok cseppet sem várják tárt karokkal külföldre szakadt fél-honfitársaikat, az utolsó pillanatig izgulhattam a vízumom miatt (más kérdés, hogy ebben a némileg akadozó szervezés is közrejátszott). Mindennek ellenére július 24-én reggel felszállt egy veterán Tu-154-es Ferihegyről velem a fedélzetén (no meg még néhány szerencsétlen másik utassal - kicsit üres volt a gép). No bizony volt pár olyan pillanatom, amikor megbántam könnyelműségemet. Ugyan igen jó gépek hírében állnak a 154-esek, a beltér állapota bennem akut halálfélelmet ébresztett. Mindehhez hozzájárult, hogy undok tejfölben repültünk az út feléig (igen, utazási magasságban sűrű felhőzet volt, amilyet még soha nem láttam), úgyhogy jó másfél óráig rázott hogy jól meg legyen keverve az a kevéske tízórai, amit bekaptam. Azért egészben leszálltunk a Seremetyevón. Külön érdekesség, hogy ott a láthatáron fekete füstoszlop várt - azt hittem lezuhant egy gép; de "csak" egy gumiüzem gyulladt ki.

A repülőtéren sofőr várt "Szerző Neve / A Meghívó Cég" táblával. Kicsit vicces érzés volt. De nem volt sok időm törődni vele, irány a város, és az egész befele utat végig fényképeztem. Csak azért hagytam abba egy idő után, hogy nehogy idő előtt lemerüljön a fényképező - a töltőt ugyanis otthonhagytam :S Hihetetelen méretű építkezések folynak Moszkvában, mindez úgy tűnik a jólét jele. Itt szeretném megjegyezni, hogy Moszkvában valami fura érthetetlen feketemágiának köszönhetően (valószínűleg még Raszputyin hagyatéka) képesek voltak elvezetni a HÉV-et mindhárom (!) nagy repülőtérre. Én azt hallottam, hogy Budapesten ez azért nem kivitelezhető, mert félő, hogy az építésekkel felsértenék a valóság vékony szövedékét, idegen, veszélyes dimenziókba nyitva átjárót.

Időm sem volt felocsúdni, mire az ötcsillagos szállodához értünk, ahol aztán a sofőr búcsút intett... én meg magamra maradtam a fényűzés ezen intézménye előtt - átellenben a Vörös térrel. Igencsak zavarba jöttem, főleg, amikor az egyébként a meghívók által előzékenyen kifizetett szobáért X rubeles kauciót kértek tőlem a hivatalból mosolygós recepciósok. Vajon mennyi az az X? Van egyáltalán annyi pénz nálam? A váltónál kiderült, hogy szerencsére van (annyira nem volt sok), így hamarosan megkaphattam a szobám "kulcsát" is. Már csak el kellett tévednem egy kicsit, hogy némi bolyongás után birtokba vehessem a szobát. A bekapcsolt TV-t, ami az információs csatornáját vetítette gyorsan hatástalanítottam, nehogy véletlenül valami fizetős csatornára kapcsoljon magától, amiért aztán az adósok börtönébe kerülök. A fürdőben szinte semmihez se mertem nyúlni, csak a törülközőt használtam. Szerencsére apu hamar telefonált, hogy jön értem, úgyhogy kimenekülhettem a szobából.

... de úgy tűnik, hogy egyelőre vége a nagy hajtásnak. Nyári szünetnek kicsit kemény volt ez a pár hónap, és ugyan már egy ideje nem szakadok meg a munkába, még csak most kezdek magamhoz térni. Nem akarok sírni, de ez azért durva volt. Igaz, nem ez az első alkalom, hogy hajtás-pajtás volt, valamiért, idén ezt nehezen viseltem. De még van pár hét a nyárból, talán sikerül valamicskét elkapni belőle. Addig is, megpróbálom behozni a lemaradásaimat... például ebben a gyökérség-naplóban is :)

A mininyaralást követő héten a teljes garnitúra kereket lecseréltettem. Még a pótkereket is. Múlt héten teljes tengelykapcsoló-átültetésen esett keresztül szegény. A műtét sikeresnek bizonyult, mintha egy új járművet kaptam volna, annyira más a vezetési élmény. Nagyon sokat számít, hogy biztonságban érzem magam újra az autóban.